Hozzátáplálás

 „Hozzátáplálás egyenlő kanállal eszünk, mert a cumisüvegbe nem teszünk ételt, különösen ha cukros, mert elromlik a foga.” Ismerjük a tételt. De nem eszik kanállal, véletlenül sem. Megkérdezek „mindenkit” – a gyerekorvosunkat, korai fejlesztőt, védőnőt, tápszeres csomagon megadott tanácsadót. A válasz: várjunk, és közben próbálgassuk a kanalat. Várunk. Várjuk a csodát.

Lassan egy éves (9 hónapos lenne). Döntök: akkor beleteszem a cumisüvegbe, amit nem kér kanállal. Nem üdülünk a cumin, hanem eszünk, semmivel sem marad több étel a szájában, mintha kanállal ennénk. Így kezdtünk el enni mindent, ahogy egy csecsemő hozzátáplálása a nagy könyv szerint történik. Gyümölcsök, zöldségek lepasszírozva vagy bébiételben és felengedve tápszerrel, hogy a kis lyukú cumin átfolyjon. Jó döntés volt.

 „Átszokás a kisded étkezésére” fejezet a könyvekben

„Bevezetjük a darabos ételt.” „Egyedül eszik a baba.” „Hagyjuk kanállal érvényesülni.”

Álom, álom. Itt már markánsan körvonalazódtak a nehézségek, amik a mai napig jelen vannak. De haladjunk lépésről lépésre.

Balázs két évesen még mindig csak kilenc kilogramm (egy 1 éves gyerek ennyi). Műtétről műtétre jártunk, átlag két havonta. Bántották a ciszták, a fejfájás miatti rosszullétek. Ilyenkor nem volt étvágya – két havonta 3 hétig!

Tulajdonképpen részemről egy kérdés vált fontossá: eszik vagy nem eszik?! Ha eszik, örülünk, ha nem eszik - ez fel sem merülhet. Akkor úgy adom neki az ennivalót, ahogy neki jó. És ez kizárólag a cumisüveg volt. Belevarázsoltam neki mindent és szerette. Egyre nagyobb lyukat vágtam a cumin, mert annyit elértünk, hogy sűrűbbre készíthettem az ételt. Óriási segítség volt a bébiétel, mert a bébiételt engedtem fel mindig tápszerrel. A darabos bébiételt átpasszíroztam. Megtanultam ugyanezeket az ételeket elkészíteni is. A hús pépesítése okozta a legtöbb fejtörést, de összejött…

Segítségkérés ilyen helyzetben

Mégiscsak jó lenne kanállal is enni és darabos ételt is, mit csinálok rosszul? Mi romlott el a gyerekben? Megkérdeztem megint „mindenkit”. Nem tudják, nehéz eset. Megkérdeztem másokat is – főleg olyan orvost, vagy nővért, akivel kapcsolatba kerültünk.

Többen tájékoztattak arról „ha a gyerek nagyon éhes, úgyis megeszi”. Mennyire utáltam ezt a mondatot. Számomra ez az empátia teljes hiányát sugallta. Ennél rosszabb csak az volt, amikor nagy nehezen találkoztam a neten az evésterápia szóval egy helyen, Budapesten. Fel is kerestük, de sírva jöttem ki, mert egy 3/4 órás beszélgetés vége az lett, hogy lehetnék határozottabb, ennél sokkal nehezebb eseteket is megoldottak ők már ott. Ezt megfejelte, hogy egy hét múlva már megint a műtőben volt Balázs. Szerinte volt kedvem kockára tenni azt a kicsit, ami jó, ami megy magától?

Arról, hogy egy gyerek önszántából nem halna éhen, de némelyik mégis, ha nem az van, amit ő gondolt és nem úgy, ahogyan ő gondolta – kell egy anya, csakis ő jó, kell egy asztal, cumisüveg, éneklés … Ezek hiányában nem lehet étkezni.

Itt már beköszöntött az autizmus az étkezési szokásainkba, csak még nem tudtam.

Segítség hiányában visszatértem az „eszik vagy nem eszik” alapelvre. Eszik. Akkor jó. Csak kellett hozzá egy körítés. Ezt együtt alakított ki: ült az ölemben, és énekeltem etetés közben. Ez mindig megnyugtatta, ha étvágytalan volt és engem is. Majd ránk ragadt ez a szokás. Olyan két éves kora körül kiderült, hogy mégsem eszik minden gyerek, ha nagyon éhes. Beteg lett – fülgyulladás – és a fájdalom miatt nem volt hajlandó enni (így inni sem). Be kellett menni a kórházba, infúziót kapott, hogy ne száradjon ki. Megnyugtattak egészséges gyerekkel is előfordul ilyen. A kórházban sem tudtam megetetni rendesen, mert nem fogadta el a megszokott körítéssel sem. A sírás kerülgetett és a düh. Odanyomtam a nővér kezébe őt, és kimentem a wc-re sírni. Visszamentem, visszavettem Balázst és láss csodát elfogadta. Ez még többször előfordult. Hogy ez miért kellett, nem tudom, de működött.

 Az áttörés – szilikonos kiskanál és úgy kell csinálni, hogy „ő akarja”

Két és fél évesen értünk meg Balázzsal arra, hogy sikeres próbákat tegyünk a kanállal evés felé. Történt, hogy mindig a konyhaszekrény mellett bulderezett (támaszkodva, oldalazva járt), amikor gondoltam egyet és az apukám által vett lapos, pici szilikonos kiskanál végére tettem neki őszibarackos bébiételt és villámgyorsan rákentem a szájára „viccesen”. Elkapta a fejét, de önkéntelenül is lenyalta. Láthatóan ízlett neki. Ennyi. Másnap ugyanez, de hagytam benne tudatosulni. Harmadik nap, mutattam neki előre és egy milliméternyire kinyitotta a száját, hogy ha sikerül, ott betehetem a szájába is! Kicsit így gyakoroltunk, minden nap csak egyszer. Pár nap múlva betettem az etetőszékbe és egy méricskébe kb 30 ml őszibarackot tettem. Elfogadta. Most is megdobog a szívem. Minden nap csak ennyit, végül teli lett a pohár (90 ml).

Kizárólag az lebegett a szemem előtt, hogy úgy adjam neki, hogy ő akarja, ő vágyjon rá. Ha előbb fogy el, minthogy besokallna, akkor hiányérzete lesz, hogy jöhetett volna még. Neki kell akarnia. Azt hiszem ez volt a titka az átszokásnak. Ami azért nem ennyi volt, hanem fél év.

Akkoriban jártam múzeumpedagógia tanfolyamra és mindig vittem magammal. Csütörtökönként. Amikor hazajöttük sokkal szívesebben elfogadta a kanalas ételt. Kizökkentünk, fellélegeztünk én is, ő is. Talán ezért ment jobban. Néha kicsit veszekedni is kellett, hogy most már ez a helyzet. Az ivás megmaradt cumisüvegből. Kanállal csak teljesen simát evett. Egy rövid ideig még pici gyümölcsdarabkákat is a szájába vett ebben az időszakban, de ez teljesen elmaradt, miután leszoktunk a cumisüvegről és átálltunk kanálra. Ekkor 3 éves.

 Csak anyával vagyok hajlandó enni

Balázs iszonyú makacssággal ragaszkodott ahhoz, hogy csak velem egyen, a fent említett körítéssel. Ha ez nem volt meg, akkor inkább éhezett. Hosszú órákig bírta ... nekem viszont nem ért annyit az egész. Eszik, vagy nem eszik. Ha én kellek, ott leszek. Igen, csak nemsokára szülni fogok. 4 napig biztos nem leszek. A motiváció nem csak a gyereknek szükséges. Apukámmal szoktattuk. Elvitte oviba fejlesztésre, és amikor hazajöttek, szándékosan nem voltam itthon. Láss csodát, neki elfogadta az ételt. De csak ekkor. Bízni kell a gyerekekben, mert a kórháznál már nem volt gond, beugrott neki, hogy anya nélkül is van világ. Immár boldogan evett apával.

Újabb fejtörés – nem kell a cumisüveg, de másból sem iszok - gasztroenterológia

Nem tudtam mi hiányzik. Végre eszünk rendesen, mással is. Most jön a tavasz, a nyár és nem hajlandó semmiből inni! (Szilárdat sem eszik, de ez már részletkérdés). Történt ez Gréta születése után, ekkor 4 éves Balázs.

Valahogy megtalált a gasztroenterológia szó. Étkezési problémákkal (is) foglalkoznak, fizikai és lelki oldalról is. Ezt miért nem mondta eddig senki? Úgy két évvel ezelőtt? Elmentünk a Heim Pálba. Egy nagyon szimpatikus doktornő fogadott minket. Elmondta, hogy be kell feküdni 3-4 napra és a kályhától indul egy kivizsgálás – van-e hiánybetegsége a válogatás miatt, stb. Összenéztünk Koppánnyal. Próbáltam alkudozni, hogy bejárhatnánk-e, de végül is nem akartuk kitenni Balázst semmilyen kórházi procedúrának és amúgy sem volt hajlandó egy helyben maradni egy negyed órát sem. Mit kezdenénk egy kórházi szobában egész nap?

Jött a tavasz. Sétánál volt nálam egy flakon víz, kupakos, szopókás. Láttam, hogy szomjas, abból megkínáltam. Elfogadta, egy kortyocskát ivott! Sokáig így volt. Csak az utcán jó a flakon, otthon nem lehet… Otthon, amikor kezet mostunk kipróbáltam, hogy a szájába tettem a tenyeremből egy kis vizet. Ez tetszett neki, egy-két hétig így ivott egy picit, csak séta után. Apósom kitartó biztatására végül betettem a fürdőszobába egy kis kávés poharat (azt a klasszikus széles szájú üveget) és abból kínáltam meg. Működött. Csak a fürdőszobában persze… Iszik vagy nem iszik? Iszik, örülünk.

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.