furulya.JPG

Eddig is több oldalról próbáltuk Balázst fejleszteni, de most a beszédindításra helyeztük a hangsúlyt. Persze a poszt nem erről fog szólni, de induljunk el a fújástól, mint logopédiai feladattól.

Balázs nagyon mondja. Már jó 20-25 szavas szókincse van, amit jól és konzekvensen használ, csak éppen a hangokat nem tudja megformálni. Így a Grétát Gítának, apát Kákának ejti. Van ami egész jól felismerhető, de van amit csak mi értünk. Sokat kell ezt gyakorolni, mármint a helyes hangadást. Ennek egyik fontos gyakorlata a fújás. Bizony, Balázs nem tudott fújni. Hiába mutattuk, raktunk elé gyertyát, tollpihét, furulyát... Csak nem jött ki semmi. Persze a fürdőkádban bőszen bugyborékol... Történt nemrég, hogy Balázs náthás lett. Így a szökőjáratok eldugulása ez esetben segített, hogy csak a száján jöjjön ki a levegő. És láss csodát, elfújta a gyertyát. Sőt a minap a furulyába is bele talált fújni. Nagyon tetszett neki, és azóta is próbálgatja! Fújd, csak fújd, kicsi Balázs!

És ha már eljutottunk a hangszerekig... Van egy közös kedvenc számunk, melyet sokszor gitároztam neki. A feszes ritmus hamar, mélyen megmaradt Balázsban, és egy időben már ő pengette a gitárt (ritmusra) én meg csak az akkordokat fogtam le. Néhány napja fürdésnél Balázs ritmusosan dobolt a kád szélén. Azonnal megismertem, ez a mi dalunk. Fogtam a gitárt és... A mi kis közös zenekarunk. :)

 

komment

Címkék: zene

A bejegyzés trackback címe:

https://aprolepesek.blog.hu/api/trackback/id/tr188188672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása