p1140729.JPG

Balázs elkezdte rohamosan bővíteni a szókincsét a PECS IV+ Apple ipad alkalmazás segítségével, miután az kimondja neki a kért szavakat. Erősen lemaradtam a követésben – azaz a képgyártásban. Ha egy új szót tanul Balázs, mindig kér hozzá képet megerősítésként: igen erre (a tárgyra, dologra) gondolok. Másrészt szükséges is, mert mi viszont nem értjük, ahogy ő azt kiejti.

Ezért azon kívül, hogy a PECS IV+ szótárát kiegészítettem neki – a fizikai PECS könyvével együtt - készítettem neki egy képeskönyvet a környezetünk őt érdeklő részéről: állatokról, járművekről, ételekről, természeti jelenségekről, hétköznapi tárgyakról, emberekről, stb.

Másik indíttatása is volt a könyvnek. Az ESDM (Denver) módszer szülői könyvével továbbléptünk a közös figyelem és élménymegosztás fejezetére. Ehhez kellett volna egy könyv, ami érdekli Balázst és nagyon jól behatárolható, mire terelődik a figyelme a könyv lapjain. Mivel ilyen nem sok van a boltokban, inkább biztosra mentem és készítettem neki egy saját könyvet.

A könyv technikai előzményével Edinburgh-ben találkoztam az autizmus kongresszus kiállításán: egy téphetetlen és lemosható lapokra nyomtatott egészségügyi kommunikációs könyvvel. Zseniális ötlet, végtelenül praktikus.

Technikai információk a képeskönyvünkről: vízálló és téphetetlen lapokból készült

A könyv lapjai „Xerox Nevertear speciális média, téphetetlen, A4, 95 mikron, műanyag alapú, vízálló, 100 db/csomag” lapra vannak nyomtatva. A lapok ára csomagban kicsit húzós (110 Ft/lap), de nem sok fejszámolással is olcsóbb, mint fotópapírra (Balázs rosszul lát, fontos a jó minőség) nyomtatni 1 lap/ 1 oldalt majd laminálni otthon. Ráadásul más a cél.

A téphetetlen lapra 2 oldalasan tudunk nyomtatni, nagyon hasonló a könyvhöz, ezért a lapozást és a könyvek közös nézegetését is lehet gyakorolni. (Ahelyett, hogy áldozatul esnének havonta a kedvenc könyvek a lapozásnak és a laptépés gyakorlásának; illetve szeretnénk már túllépni a kemény lapos könyveken).

Lemoshatók a lapok, ezért nem baj, ha vizes vagy koszos lesz. A festék is rajta marad, nem mosódik el. Mi például használjuk a könyvet evésnél (ételek megismerése), fürdésnél (önállósághoz), stb.

Tényleg nem lehet eltépni, nekünk nem sikerült. Meg lehet hajtani, akár élére is, de azt ki lehet hajtani. Lefűzésnél viszont pont úgy viselkedik, mint egy sima papírlap.

Lényeges, hogy egy helyi nyomdában nyomtattam ki, mert ott tudnak jó minőségben nyomtatni. Van különbség az asztali gépekhez képest, nagyon is sok. 

Mivel le van fűzve, tetszőlegesen bővíthető a könyv újabb lapokkal, vagy lecserélhetők a kevésbé jól sikerült oldalak.

Szempontok a képek kiválasztásánál:

Csak azokat a tárgyakat, képeket válogattam be, amire Balázs felfigyelt, jelentéssel bírnak számára, érdekesnek találja és/vagy tudatosan használja. Ezekhez kapcsolódtak azok a szavak, amiket én használnék olyan esetben, amikor Balázs nem pontosan érti, mi miért történik, de már ő maga is érdeklődik vagy szükségesek lennének az önállóság tanulásához, társas kapcsolatokhoz. Tehát nem volt célom egy tematikus kép és szógyűjtemény összeállítása, mert az nagyon sok lenne.

Egyértelműen felismerhető kép legyen, ne gondolhassunk másra, mint egyetlen dologra, ami a képen látható. Ez nagyon fontos, hogy helyes jelentésben tanuljuk a szavakat. 1 kép = 1 jelentés (1 kimondott szó). Ezért többnyire egyszerű tárgyak szerepelnek a képeken, lehetőleg háttér kontextus nélkül. Másrészt az a cél, hogy a közös figyelem meglegyen – ugyanazt kell figyelnünk mindkettőnknek, különben elbeszélünk egymás mellett.

 p1140733.JPG

Összetett képek
Ezekből csak néhányat válogattam be pl. téli táj hóemberrel és hóeséssel, ami egy régi kedvenc képünk. Itt nem a „tél” szót tanítom neki, hanem, amit ő vesz ki belőle, azaz „hó”. Ez is nagyon konkrét ebben a formában. Ha többet kilát a képből, majd azt is megnevezzük. De Balázsból indulok ki mindig, az ő érdeklődéséből, abból, amire ő figyel fel. 

Fogalmak
Néhányat ezekből is tanítok neki, de csak azt, amit magától is felfedezett. Ilyen a város és falu közti különbség: Budapest, Gyöngyös, Eger város, de pl. Mátrafüred falu (igazából nem az, de úgy néz ki.)

A 2010-es évek végén élő gyereknek a korunk technikai dolgait is tanítani kell(ene nemcsak otthon) – őket már ez veszi körül és használják, ráadásul rengeteget tanulnak belőle, ha megmutatjuk nekik mi mindenre használhatók. Szeretném, ha értene is bizonyos összefüggéseket. Így került be a „wifi” és a hangerők jele, illetve a töltő. Azt már jól érti, hogy valamikor van youtube az ipadon és van, amikor várni kell, hogy legyen. A hangot jól tudja állítani, de néha valami közbejön. A duzzogás és hiszti helyett sokkal jobb eszköz, ha tud segítséget kérni abban, ami nem sikerül: elkezdtem tanítani neki, hogy mit kell látni a kütyükön, ahhoz, hogy youtube-n videókat nézzen vagy legyen hang, és hogy igenis töltőre kell tenni ezeket az eszközöket. Egész jól haladunk. Mindegyikről van neki PECS képe is a könyvében, mellékelve a „Segítség” kártyával, ezzel is lehet gyakorolni.

p1140732.JPG

Képek forrása
A képek többségét a Google képkeresőjéből vadásztam le és néha nagyon sokáig tart a célnak megfelelő, érthető, lényegre törő képeket találni.

Az oldalakon szereplő képek száma
Átlag 6-8 kép szerepel egy-egy oldalon. Néha kicsit zsúfolt, de még mindig jobb, mint 50 lapos könyvben elveszni, ha valamit keresünk. Most ez így 40 oldal, 20 lap. Balázs tud szelektálni, ezért nem gond a több kép egy oldalon. Ugyanakkor elő is készítettük a könyv nézegetését. Erről szól a Denver könyv következő fejezete, amit átvettünk az utóbbi néhány hónapban. A könyvek nézegetése nem a kezdet, hanem egy köztes célállomás a közös figyelem gyakorlásában. Amíg nem mélyültem el a fejezetben, nagyon távolinak tűnt, hogy ne csak én nézzem, amit Balázs mutat, hanem ő is figyelje azt, amit én mutatok neki, sőt szóban mondok neki, amire esetleg rá is mutat. Utóbbit még célként sem mertem kitűzni, de most itt tartunk és ez hozzánk képest nagyon rövid idő alatt érett be Balázsnak. Erről bővebben a Közös figyelem és az érdeklődés megosztása - Játék és kapcsolat Balázzsal 8. rész - ben írok majd. 

A képek vizualitása és a nyomtatás minősége
Jó minőségű, részlet gazdag (valósághoz közeli) képeket kerestem. Egyértelmű képeket, főleg fotókat azért, hogy ne a kép beazonosítása legyen a kihívás, hanem tudjuk gyakorolni a közös figyelmet és a szavakhoz tartozó jelentést. Ez átjött a nyomtatásnál is.
Nagyon vonzó lett a könyv, tényleg nem siklik át rajta Balázs tekintete sem.

A képeskönyvünk a gyakorlatban – ahogyan most használjuk

Amikor készítettem az lebegett a szemem előtt, hogy majd nézegetjük és rámutatunk egy-egy képre, megkeressük, ami érdekli Balázst, stb. De mostanában nem nagyon lehet leülni Balázzsal célirányosan, ezért váltottunk. Ha lehet így mondani, funkcionálisan használjuk a könyvet: ha valami új szó előkerül, ha valamit kérek tőle, akkor veszem elő és megkeresem az adott képet.

Ha például a telefonján játszik az állatos kirakóval, akkor az állatokat mutatom meg neki.

Étkezéseknél az ételeket azonosítjuk be. Igazi ínyenc lett Balázs, nagyon érdekelte mit eszik éppen – kért képeket és a nevét az ételnek. Ezért most a könyv képei segítségével bővíteni tudjuk a szókincsét sok-sok ételféleséggel. Rendes étlapja lett a könyvön belül: levesek, főételek, köretek, desszertek, reggeli ételek, stb. Ezek többsége bekerült a PECS könyvébe is, illetve a PECS IV+-ra, amivel egyedül is tudja tanulni a nevüket és természetesen tud kérni. 

p1140730.JPG

De be tudjuk azonosítani a fürdőszoba és lakás főbb dolgait, a városban a fontosabb helyeket, ahova magammal szoktam őt vinni (üzlet,posta, uszoda, stb.), a ruhadarabokat, testrészeket. Szokjuk, hogy vannak igék és főnevek...

Ebben a könyvben még nagyon sok lehetőség van. Szép lassan felfedezzük Balázzsal és hagyom alakulni az ő igényei szerint.

p1140731.JPG

 

p1140734.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://aprolepesek.blog.hu/api/trackback/id/tr6112095041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása