Pláne, ha Balázs hajtja. Mert igen, megtanulta hajtani. Már tavaly nyáron is voltak ígéretes próbálkozásaink, de akkor még nem érzett rá,  Kissé passzívan ült az örökhajtós, három kerekű biciklijén, és a kormányzás is esetleges, főként a járdaszegély irányában…

Éppen most jön az az időszak, amikor a garázsban maradnak a biciklik. De jövőre újra nekivágunk, és folytatjuk a tanulást. Addig is a tapasztalataink. Balázs nagymozgása finoman szólva még nem állt össze. Ennek ellenére, már csak az élmény miatt is, elkezdtük tanítani…

Őrségi nyaralásunk előtt, komoly fejtörést okozott, hogy hogyan tudunk majd 3 gyerekkel mi is részt venni a bicajtúrákon. Vázolom a dilemmát. Balázs nehéz, és már nagy, hogy kerékpáros ülésbe tegyük, egyedül meg még csak most próbálgatjuk a bicajozást, egy háromkerekűvel…

süti beállítások módosítása