Apa teljesítménytúrázik, és rendez. Néha anya is teljesítménytúrázik. Én is és a húgaim is, a túrázásba nőttünk bele. Imádtam, amikor még kendőben, vagy a háti hordozóban fejemet hátrahajtva néztem a hatalmas fákat, a beszűrődő napfényt, a fényjátékot. Éreztem a szellőt és hangosan nevettem. Még ma is imádom, csak apa már nem tud cipelni, így saját lábamon kell mennem. Először nehezen ment, de már egyre ügyesebb vagyok, és csak megyek, csak megyek, mindig csak előre. Imádom a behajló bokrok és fák leveleinek érintését, még ha néha tüskések is. Az egész túrázás a szüleim szerint felér egy fejlesztéssel. Szerintem is.

Már kívülről ismerem a Bagolyirtás - Mátraszentimre közötti turistautat. Ez volt az első, amit önállóan végiggyalogoltam és azóta is sokat járunk erre. Útközben van egy pad, ahol mindig meg kell állnom, és fel kell ülnöm rá. Persze én gyorsan kipihenem magam, nem ücsörögni jöttem, így némi vízivás után már megyek is tovább.

pata1.jpg

Voltam már teljesítménytúrán is. Először 2013-ban a Patai Mátra 3 km-es távján. Akkor apa nem tudott eljönni, amit azóta is nagyon bán, de nagyon büszke volt rám, hogy anya segítségével gond nélkül végigmentem. Idén ismét elmentünk, jött anya, Gréta, Janka, nagyapa és apa. Gréta is végig gyalogolt, de nem hagytam, hogy ő menjen elöl. Persze az utat én sem ismertem, így apa segítségére szükségem volt. Sajnos erdős rész alig volt, többnyire a faluban, vagy bokros, szántóföldes részeken haladtunk. Egy helyen gyönyörű kilátás volt a falura és ott a kedves pontőr nénitől kaptam egy nyalókát. Pedig nem is szeretem a nyalókát, így az anyánál landolt.

pata3.jpg

Nagyon jó volt így együtt túrázni, bár Gréta lassabb volt nálam, így meg-meg vártuk őket. Ilyenkor mindig hangosan kurjantgattam örömömben, amikor közeledtek. A célban kaptunk oklevelet és kitűzőt is. Apa rám is aggatta, volt, mit piszkálnom. Nem tudom, mit volt úgy oda apa, hiszen ezt már egyszer megcsináltam. Persze túrázni mindig jó, de mehetnénk már többet is.

pata4_1.JPG

Bővebb információk: Patai Mátra Teljesítménytúra

 

komment

Címkék: túra

A bejegyzés trackback címe:

https://aprolepesek.blog.hu/api/trackback/id/tr396587955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása