agasvar.JPG

Nem kell megrémülni, mindenkinek megvan a keze, lába... Történ nemrég, hogy az egyik kedvenc útvonalunkon túráztunk, Mátraszentistvánról a kék jelzésen az Ágasvári Turistaházig.

Már többször jártunk erre, mert nagyon szép az útvonal és az Ágasvári ház is a klasszikus értelembe vett turistaház. Teljesen jól betölti azt a funkcióját, hogy túrázol, ott a "semmi" közepén egy turistaház, ahol jókat lehet kajálni és akár aludni is, majd uzsgyi vissza.

Szóval tényleg, csak ajánlani tudom. Helyenként viszont tényleg meredek hegyoldalakon kell egy nyomtáv széles kis ösvényen haladni. Megszoktuk, talán ez is okozta, a figyelmetlenségem. Ilyen helyeken végig fogom Balázs kezét, ő az ösvény hegy felőli oldalán, én a völgy felőlin lépkedek. Ilyenkor van, hogy teljesen az ösvény szélére szorulok. Így esett meg, hogy megcsúsztam, és mivel Janka a hátamon volt a babahordozóban, igyekeztem hasra esni, ami többé-kevésbé sikerült is. Balázs kezét időben elengedtem, de ő nem állt meg, hanem lépdesett tovább. Úgy 3-4 lépéssel később az ő lába is megcsúszott és hasra esett, de nem ám az ösvényre, hanem a meredélyen fejjel előre. Én még hasaltam a hegyoldalban és csak passzív szemlélője voltam az egésznek. Néztem ahogy az oldalán gurul lefelé. Biztos voltam benne, hogy meg fog állni és azonnal felmértem, hogy szerencsére sehol egy kő, vagy szikla, a meredély pedig szerencsére puha avarral borított. Első pörgés, nem állt meg. 2., 3. Na ne... 4.-re megállt. Anita ijedtében kiáltott egy nagyot és rögtön utána eredt, Gréta megijedt és elkezdett sírni, én pedig nagyon mérges lettem magamra, hogy a bénaságom, a figyelmetlenségem ilyen veszélybe sodorta Balázst. Persze Balázs is megijedt és elkezdett sírni. Anita azonnal ott termett, én is feltápászkodtam. Gyors vizsgálat, néhány horzsolás az arcon és zúzódás a vállon. Ennyivel megúsztuk. Persze ez egy sajnálatos lehetőség, hogy gyakoroljuk azt a szót és érzést összekötni, hogy fáj. Gréta is megnyugodott és büszkén konstatálta, hogy az ő cipője nem csúszik. Közel voltunk már a házhoz, és amint Balázs is felismerte, már el is múlt minden problémája. A levest kanalazva pedig már újra tudtunk nevetni. Visszafelé, jobban figyelve, gond nélkül tettük meg az utat.

Mi a tanulság? Semmi. Máskor is megyünk Ágasvárra és jobban figyelünk az apró lépteinkre.

 

Szólj hozzá!

Címkék: túra

A bejegyzés trackback címe:

https://aprolepesek.blog.hu/api/trackback/id/tr3511662342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.