Szerencsések vagyunk, hogy a Mátra alatt élünk. Ki is használjuk annak minden helyzeti előnyét, így sok időt töltünk a természetben. Schneeberg óta több, hosszabb-rövidebb kiránduláson vagyunk túl. Barátainkkal az ágasvári túrát is megismételtük, csak, hogy tudjuk, a turistaház sztrapacskájából legközelebb elég egy fél adagot kérnünk. Hétvégén egy újabb, régóta tervezett útvonalat jártunk be, ami így szól:

Útvonal: Kékestető - Sötét-lápa-nyereg - Gabi-halála - Sor-kő - Déli sípálya - Mátraháza

Táv: 6,5 km (nekünk 3,5 óra volt)

Jelzések: kék, kék kereszt, sárga kereszt, kék

Kicsit szöszmötölősen indult a nap, így terveink szerint Kékesen ebédeltünk. Éppen valami motoros jamboree volt, hirtelen több száz motoros lepte el a tetőt, némi kipufogógázzal és nagyobb hanggal fűszerezve. Az étterembe is szivárogtak be, egyre kellemetlenebbül éreztük magunkat, mit keresünk mi itt? A dicső motoros himnusz, vagy mifene, kellős közepén átvágtunk a piknikező bőrkabátosok hadán és a síház mellett búcsút intve "zűrzavarnak", átadtuk magunkat a természetnek. Gréta, Janka cipelve, Balázs totyogva - a már szokásos forgatókönyv. A Sötét-lápa-nyeregig a kék jelzés helyenként elég meredek, gyökeres, köves úton vezet, ami Balázsnak érthetően nem nagyon tetszett. Hozzá kell tennem, hogy ő a lépcsőkön lefelé is a falnak, vagy a korlátnak támaszkodva is nehézkesen halad. De most erősen fogtam a kezét és segítettem. Persze ettől még nem nézett a lába elé, így lépései néha-néha elég érdekes helyeken landoltak.

A nyeregben kis kajaszünet, és nekiereszkedtünk a kék kereszt meredélynek. Ez már nem volt annyira köves, hamar túljutottunk rajta. Egyik kedvenc kőfolyásomat kereszteztük a Gabi halála előtt. Itt valaki a helység névből szó szerint "urban legendet" kreált kereszttel, emléktáblával... Kérdezgettem erről erdészeket, de senkinek nem rémlett a Gabi nevű erdész halálos sztorija. Na, de valójában ez egy csodaszép útelágazó. Innen a sárga kereszten mentünk tovább a Kékes északi oldalában, a Sor-kövek felé. Egyik legszebb és legvadregényesebb útvonal a Mátrában, nem csak a kidőlt fák miatt. Persze Gréta - aki addigra már felébredt és elemében volt - élvezte a fák alatti bújócskázást. Az Északi-sípálya alatt felröppentek gyerekkori emlékeim. Itt tanultam síelni, itt edzettünk, tapostuk a pályát, és csodás volt, amikor a teljes pályahosszt a legaljáig besíelhettük. A parádi származású klubtagok, jó hóviszonyok közepette, anno egészen az óhutai kertekig hazasíeltek! Hol vannak már a tavalyi havak!

A nosztalgiából Gréta hamar visszarángatott a jelenbe, hogy keressek neki túrabotot (mint Boribonnak), és kis sziklát, amire felmászhat. Balázs meg fáradhatatlanul rakosgatta kis lábait, néha Grétával versenyezve. Egy újabb pihenő a Tündi-forrásnál, amiből Gréta is megtanult inni! Innen már hamar kiértünk az egykori, szebb napokat látott sísánc alatt a sípályára, melyen legyalogoltunk Mátraházára. Ettünk még egy pocsék palacsintát, és irány haza. Balázs ismét nagyon ügyes és kitartó volt, némi fáradsággal a végére, ahogy ennek lennie kell.

Mindenkinek ajánlom ezt a kis túrát! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.