Éltünk, éldegéltünk teljes harmóniával egymással, önmagunkkal, a természettel... Mígnem megszületett Balázs. Megváltozott az életünk, hogy egy marha nagy közhelyet is mondjak. Korán jött. Nagyon korán. Nem voltunk felkészülve sem ő, sem mi. Csak sodródtunk az eseményekkel, és amikor csak lehetett, ott álltunk mellette. Együtt...

És ő mindig ott volt, bármilyen borús képet festettek az orvosok. Mentünk, és ott volt. Fél évesen hozhattuk haza, de ezzel még nem ért véget a küzdelem. De ő ott volt nekünk, velünk, bennünk. És mentünk az események után. Műtétről, műtétre, fejlesztésről, fejlesztésre. Apró lépések, de mentünk előre, felvettük a ritmust. Ez nem ment volna a szüleink önzetlen támogatása, segítsége, valamint az összes, Balázzsal foglalkozó fejlesztő gyógypedagógus, gyógytornász és támogató barátok nélkül.

És most itt ülünk a Schneeberg csúcsán, amit közösen értünk el, együtt, és lóbáljuk a lábunkat. Ő is érzi, nagyon is érzi. Nincs lehetetlen!

A blog, 2008-ban, 24. hétre született értelmi sérült kisfiú (legújabb diagnózis szerint autista), Keresztesi Balázs apró lépéseit követi végig a szülei, Keresztesi Koppány és neje Keresztesiné Szabó Anita által. Nem példát vagy utat akarunk mutatni, csak biztatni szeretnénk minden szülőt, hogy a legnagyobb nehézségek ellenére is kialakítható egy tartalmas és szép élet, ahol a sérült csemetéinkkel együtt lóbálhatjuk a lábunkat! 

A bejegyzés trackback címe: