A körülöttünk történő események megértésére és az élmények feldolgozására mindenkinek szüksége van. Ebből tanulunk, ezáltal fejlődünk. De mit tehetünk, ha a gyermekünk számára a beszéd képessége, a szavak nem vagy csak alig elérhetőek. Hogy magyarázzak el neki bármit is? A „Leképezzük” Balázs…

Nem te, majd én! Én akarom! Hagyjál! Bizonyára sokunknak ismerős az a helyzet, amikor a kisgyerekünk követelőzik, ragaszkodik hozzá, hogy igenis ő egyedül fogja felvenni a ruháját, igaz azt sem találja meg melyik testrészére való; vagy 4 évesen úgy dönt, hogy egyedül főzi meg magának a kakaót.…

A jelen írás, nagyon hosszú, de az érthetőség miatt nem vágtam meg; és már csak azért sem, mert ezekről az élethelyzetekről szinte sosem esik szó, pedig jelen van. Úgy éreztem, ha túl belerövidítek, úgy tűnne pengén vágtuk a megoldást; ha szétszabdalom külön bejegyzésekre, akkor elvesznek az…

Ebben a részben arról a két eszközről fogok írni, amelyek elindítottak minket Balázzsal – egy nem beszélő autista gyerekkel - a kommunikáció tanulásának az útján és a mai napig változó intenzitással, de folyamatosan az életünk szerves részét képezik. A két eszköz a PECS és a napirend. Mindkét…

  Ezt a sorozatot azért indítom el, hogy „képet” kapjunk róla, hogyan tudunk biztosítani akadálymentes környezetet egy kommunikációjában akadályozott autista gyerek számára. Ez a bejegyzés szülői szemszögből készült és a sorozatban azokat a vizuális eszközöket fogom áttekinteni, amiket mi…

süti beállítások módosítása