Megszületik a várva-várt gyermek, és szembesülsz vele, hogy nem egészséges. Fel sem tudod fogni, csak kapkodod a fejed. Tagadsz, vívódsz... De közben keresned kell az utat, amihez nem, vagy csak minimális segítséget kapsz.

Ebbe a szituációba a legtöbb család beleroppan. A férj lelécel, vagy kihátrál, anyuka marad a feladattal, vagy fordítva, esetleg a nagyszülők vállalják a másoknak felvállalhatatlant. A nevelőnek ezután esélye sincs visszatérni a - divatosan mondva - "munka alapú társadalomba". Legdurvább esetben otthagyják gyermeküket. Még leírni is borzasztó, de láttunk ilyet.

Fogyatékos gyermek születése esetén a szembesülés egyfajta gyászreakcióval párosul. A veszteség, az egészséges gyermek. Erről bővebben ITT olvashatunk. Bár mi nem teljesen így éltük meg, eleinte nem is tudtuk a sérülés mértékét, és csak az volt a fontos, hogy Balázs köztünk maradjon, így gyorsan eljutottunk az elfogadásig, ami további cselekvésre ösztönzött.

Gondoljunk bele, hogy mindezt átélve, ilyen lelki állapotban a gyermeket hazahozva jön a kérdés, most merre? Válasz nincs. A fejlődésneurológus ajánl valamit, amit behatárol a lakóhely ellátottsága és az anyagi lehetőségek. Várná a szülő, hogy legalább a védőnő, vagy a gyermekorvos tisztában van a helyi lehetőségekkel, de amikor a védőnő még a vele egy folyosón dolgozó fejlesztő gyógypedagógusról sem tud... Na, szóval vannak hiányosságok bőven.

Ha a szülő megteheti - főként anyagilag, hiszen a sok fejlesztés költséges és nem mind támogatott az OEP által - akkor talál főként Budapesten megfelelő lehetőséget, vállalva az utazással járó fáradságot és esetleges kellemetlenséget. Másik lehetőség, hogy eddigi egzisztenciát feladva (már ha maradt belőle valami) szedik a sátorfát, és a gyermek jobb ellátásának reményében elköltöznek. Nehéz és sokszor kényszer szülte döntés. Harmadik verzió, hogy a lakóhelyen eszi, nem eszi, nem kap mást. Persze nem beletörődve, el lehet érni valami változást, de erre nincs biztos recept. Negyedik lehetőség számomra nem létezik, de sajnos vannak akik ilyen-olyan kényszerből intézetbe adják a gyereket. Szétszakadva, elszakadva, lelkileg a legrosszabb döntés. Sok kívülálló pedig ezt gondolja a legjobbnak. Nekik szól ez a VIDEÓ. Ezt senkinek nem kívánom!

De ki mondja meg, hogy mi a megfelelő fejlesztési módszer? Hallunk innen, onnan információt, hogy nekünk ez bevált, az nem... De minden gyerek más, így nincs aki erre válaszolna. Nem beszélve az egyes fejlesztési módszerek egymásnak feszülő konkurencia harcáról, ami még inkább nem vezet sehova. És ha növekszünk, jönnek a még nehezebb falatok, az óvoda és iskola választás. Ott vagy egyedül a gyerekeddel és legyél okos. Dönts, törd a saját utad... A segítség max. látszólagos, de neked kell döntened. És ebben nincs segítség! Baromi nehéz!

 Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.