Nem vállalkozom arra, hogy most megmondjam, melyik korai fejlesztés a tuti. Ezt senki sem mondhatja meg. De mégis, akkor merre? A saját utunkat, tapasztalatainkat tudom megosztani, de ezzel senkit nem akarok befolyásolni!

Balázs születési történetét olvasva, nyilván senkiben nem maradt kérdés, hogy kell-e fejlesztésekre járnunk. Bennünk sem. Még talán 1 hónapos sem volt Balázs, amikor is felvettem a kapcsolatot a Dévény Alapítvánnyal. Hogy miért velük? Többen ajánlották, és utána olvastam. Szimpatikus volt az a szemlélet, hogy abból indul ki, mire képes a baba, és nem vár el tőle lehetetlent.  Nem alkalmaz mindenféle külső segédeszközt, tartásjavítót... És az idegpályák stimulálása általi fejlesztés elég logikusnak, haladóbbnak tűnt nekem, mint a Pethő, vagy a Katona-módszer. És most nem a konduktoroknak (Petheő-módszerrel dolgozó szakemberek megnevezése) akarok nekimenni! Miért is tenném, hiszen ma konduktor foglalkozik Balázzsal. Ez csak a benyomásom, magánvéleményem volt. Szóval még bőven kórházban voltunk, amikor már volt időpontunk DSGM-re. Sajnos többször módosítani kellett egy későbbi időpontra. Amint hazahoztuk fél évesen, el is kezdtük, és több, mint 2 éven át, heti rendszerességgel jártunk át Egerbe (Gyöngyöstől 50 km). Mondanom sem kell, hogy a TB nem támogatta (bár vannak helyek, ahol már igen, így érdemes alaposan szétnézni), saját zsebből ment az utazás, fejlesztés. A fejlesztőnk, Edina elég kategorikusan kijelentette, hogy csak hozzá járhatunk mozgás fejlesztésre, más módszert eszünkbe ne jusson belekeverni. Itt is az első alapszabály: Ha kiválasztottál egy fejlesztési módszert (legyen az DSGM, TSMT, Pethő, vagy Katona-módszer), következetesen csak arra járj. Ne keverd, mert itt könnyen lehet, hogy a több, kevesebb. Persze kell, hogy bizalom alakuljon ki a baba, a szülő és a fejlesztő között, de ez nem megy egyik napról a másikra. Ha nagyon gáz, akkor válts. De a legrosszabb, ha ezt 3-4 havonta teszed. Szóval kitartást, ez a gyermek érdeke is!

A DSGM nem csak mozgás, hanem az idegpályák stimulálása miatt egyfajta általános fejlesztő módszer is. Persze éreztük, és Edina is egyet értett, hogy kell egy speciális korai fejlesztés is. Következő lépésünk volt, hogy kb. 9 hónapos korában elvittük a zuglói Korai Fejlesztőbe egy komplex vizsgálatra. Volt ugyan a kórházban fejlődésneurológiai vizsgálat, de azt nem igazán éreztük átfogónak. Ismét zsebbe nyúltunk, és felvittük Balázst. Egy fejlődés neurológus, egy gyógytornász és egy gyermekpszichológus vizsgálta (játszottak vele) 3 órán át. Balázs ekkor még csak hanyatt feküdt, és a fejét tudta átfordítani. Mégis figyelték, játszottak vele. Nagyon alaposak és odafigyelőek, megértőek voltak. Bár mondták, hogy a vizsgálat eredményén ne lepődjünk meg, mert egy eléggé fejletlen baba képe fog kirajzolódni, de hogy hová lehet eljutni, azt még nem lehet tudni. Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk! Legalább minden megyeszékhelyen kéne ilyen korai fejlesztő központ, ahol mindent egy helyen megkap a szülő (vizsgálat, tanácsadás, fejlesztési módszerek széles választéka, óvoda...). Na jó, ébredjek már fel!

A Korai Fejlesztőből kaptunk egy fóti címet, ahová el is kezdtünk járni fejlesztésre, de Balázsnak vagy a hely, vagy a fejlesztő nem tetszett, egyszerűen nem fogadta el. Próbálkoztunk, próbálkoztunk, majd feladtuk. Felhajtottuk Gyöngyösön a nem túl sok (2 db.) lehetőséget (természetesen ennek is mi mentünk utána), és elkezdtük helyben Balázs korai fejlesztését. Az első módszer, nem kifejezetten Balázsnak volt való, így váltottunk, majd a másik gyógypedagógusnál kikötöttünk. Örültünk, mert Balázs is elfogadta, és egyre jobban összecsiszolódtak. Majd egy évig tartott a jólét, amikor is a fejlesztőnk módszert váltott, és az általa is csak éppen tanult TSMT-t kezdte Balázson próbálgatni. Itt hagytuk abba... Erre nem volt szükségünk, hiszen folyamatosan jártunk Dévényre. Újabb keresgélés... Közben egy időben jártunk HRG-re Egerbe, ami egy vízi fejlesztés, ha úgy tetszik, de a költségek és az utazás miatt egy idő után elmaradt.

Két év után ugyan a nagymozgások nem álltak teljesen össze, de Balázs önállóan járt. Eddig tartott a DSGM. Ezután Salgótarjánba találtuk meg a Gézengúz Alapítványt és oda jártunk fejlesztésre. Az otthon is használt billenő lap nagyon sokat finomított Balázs mozgásán, és nagyon szerette a foglalkozásokat.

Gyöngyösön közben találtunk egy gyógytornászt aki heti 1 alkalommal vízi fejlesztést tartott Balázsnak. Ha valamit minden porcikájával élvezett, az a végtelen pancsolás. Sajnos Kati nemrég Sopronba költözött, azóta is hiányoznak Balázsnak a foglalkozások, persze visszük strandra, de az nem ugyanaz.

Látható, hogy főleg a mozgásfejlesztése lett megoldva, de általános korai fejlesztésében volt egy nagyobb szünet, mígnem egy barátunk révén ellátogattunk a jászberényi Maci Óvodába. Nagyon megtetszett a hely, és mielőtt még beírattuk volna, 1 évig heti 1 alkalommal itt kaptunk korai fejlesztést. Ma már óvodásként járunk, és élvezzük a lovaglást, pancsolást, az állatkertet és a sok-sok élményt, amit egy integrált, befogadó ovi ad. Az oviban van több "normál" csoport, 1-2 integrálható SNI-s gyerekkel, és van két speciális csoport. Balázs most az egyik spec. csoportba jár.

AZ autizmus diagnózissal az iskola választás kérdése is eldőlt (ez szerencse). A gyöngyösi Autista Segítő Központba írattuk be Balázst, szeptemberben kezdünk!

Látható, hogy sok utánajárás és hosszú, szövevényes út, hogy megtalálja a szülő az általa képzelt legjobbat. És még nem is beszéltünk a felmerülő problémákról, mint pl: etetés. Állandó zsákutcákba futottunk, pedig voltunk tanácsadóknál, előadásokon... Érdemi segítség nélkül Anita következetességének és jó megérzésének köszönhető, hogy Balázs ma már kanállal eszik. 

És folytathatnánk a sort, a fülészeti, szemészeti vizsgálatokkal, bőrgyógyászok töketlenségével... Amikor a kommunikáció témájával kerestük az utat, és mondtuk, hogy a képes kommunikáció működik Balázsnál, több helyről lepattantunk, hogy hát, de ő nem is autista. (akkor még nem volt meg a diagnózis) Szerencsénkre a Vadaskert nem tette, és Solt Anna segítségével jól haladunk a PECS-el (képcserés kommunikáció).

Állandó útkeresés. A feladatok, megoldásra váró problémák csak jönnek és jönnek, és meg kell oldani, többnyire önerőből. Nem gondolom, hogy így kéne ennek lennie, de azt látom, hogy a szülők befásulnak és mennek a saját megérzéseik után. Bárkivel szívesen megosztjuk a tapasztalatainkat, azt hiszem ez a minimum, de dönteni a szülőnek kell.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.