Az előzmények után következzék a darabos ételre való áttérés története, amelyhez hosszú alapozás után értünk el. Bár még mindig van mit tanulni, a történet nagyon sokat kerekedik a végére.

Darabos étel 1.

Pépes ételre kell gondolni. Végül is úgy sikerült megtörni a jeget 4-5 éves kora körül, hogy a főzeléke kicsit hígabb lett a kelleténél. Eszembe jutott, hogy teszek bele kenyeret és leturmixoltam. De talán elfogadná, ha azt apró darabokra csipkedem és csak úgy beleteszem. Elfogadta. Így kezdődött. Sokáig a gyümölcspépbe pici kalács darabokat kevertem. Ha beteg lett, mindig visszatértünk a teljesen simára vagy kevésbe darabosra és újból kezdtük a hozzászokást. Hosszú heteken-hónapokon keresztül.

Ezután a zöldségféléket hagytam picit darabosra, mint a 8-9 hónapos babáknak. Jött a tészta. És lassan, nagyon lassan, minden egyre nagyobb lett, de pépesen puha.

Az első szilárdabb, nem pépes darabos étele a rizsfelfújt volt, majd a paradicsomos kagylótészta.

Csak akkor vagyok hajlandó enni, ha szól a számítógépen a zene

Most erre mit lehet mondani… Használjuk motivációként! Ehhez azért hozzátartozik, hogy ha megy a zene, akkor Balázs jól érzi magát. Pontosabban akkor érzi jól magát, ha szól valami zene. Ilyenkor nyitottabb is. Ekkor kóstoltam vele új ételeket, vagy darabosabbat. Sokkal jobban elfogadta a változást! Ez van. Miután megszokta az új ételeket, nem győztünk leszokni az evés közbeni kötelező zenehallgatásról. Egyet előre, egyet hátra.

Végre találtam egy étkezési szokásokról szóló kurzust – Autizmus Alapítvány

Ekkor még egyáltalán nem tudtuk, hogy Balázs autista, bár volt, aki jelezte, hogy vannak autisztikus dolgai. Muszáj volt elmennem ide. Hasznos volt. Bár sok újat nem tudtam meg, mert annyi ideje próbálkoztunk már, de megerősített abban, hogy türelem. A darabos ételre szokásról itt sem hallottam újat, pedig ez nagyon lényeges (lett volna nekünk).

Balázs egyedül eszik kanállal, legalábbis nagyjából

Ez sem ment magától. Nem akart hozzányúlni a kanalához egyáltalán. Még a végén egyedül kell ennie. Az étkezés társas szokás Balázsnál. Ennél azonban sokkal többről volt szó. Nagyon sokat segített a Hogyan játszunk és tanuljunk autista gyerekkel c. könyv, amiben felhívták a figyelmet arra, hogy ha valamit tanulunk, akkor a teljes feladat utolsó elemét kelljen neki befejezni először, utána az utolsó kettőt, stb. Így látja mi a cél. Ez beugrott az evésnél. Balázs is sokat segített a mozdulataival, hogy mi lehet a következő lépés. Így haladtunk visszafelé lépésenként:

1. Szeretett azzal játszani, hogy ráharapott a kanálra és nem engedte vissza. Így egyszer csak a szájában felejtettem a kanalat. Egy ideig nézett, majd kivette. Ezt egyre többször tettük, míg végül mindig neki kellett kivenni a kanalat a szájából.

2. A kanalat csak akkor emeltem el a tányértól, ha a kezem alá tette az övét és finoman meglökte, hogy kanál indulj! Ezt ő találta ki nekem azzal, hogy mindig odahúzta a kezem, ahol segítséget kért, márpedig egyre többször felejtettem el neki felemelni a kanalat.

3. A kanál csak akkor ért el a szájáig, ha végig követte érintésével a kezem. Mivel nem volt elég ügyes a finom mozgása, ezzel a játékkal együtt csiszoltuk azt, anélkül, hogy kockára tettük volna a sikerélményt.

4. A kanál megállt a szája előtt hiába követte végig a kezem. Dőlt volna rá a kanálra, de mindig hátrébb húztam azt. Végül megunta, megragadta a kanalat, ahogy kell egy kisgyereknek és bevette a szájába!!! Neki is kellett azt visszatenni a tányérba.

5. Rátettem az ételt a kanalára és teljesen neki kellett a szájába vennie a tányértól.

A mai napig így eszünk, kb. 5 éves kora óta.

Darabos étel 2. - Észrevettük, hogy az ipad mellett bármit megkóstol, még a szilárdat is (5 és fél éves)

Ez tényleg így volt. Bagolyirtáson nyaraltunk, amikor játszott az ipaddal. Palacsintát sütöttem és egy 1 cm-es darabot vágtam neki, hátha megkóstolja. És megkóstolta. És így tovább, apránként bevezetve az újdonságokat. Ma minden főételt megeszik úgy, ahogy van. Lassan megtanult rágni. Egy év alatt. A zömét ipaddal kóstoltuk meg először. Majd persze ránk ragadt, hogy csak ipad mellett lehet enni. (Azóta már nem csak, most a telefon kell ...)

Harapni mai napig nem harap ételbe pl. kiflibe, kenyérbe. Szárazan ezeket nem is eszi, csak tejbe áztatva. Csak főtt ételt eszik úgy, ahogy mi is, de most már étteremben is. Viszont ez is óriási dolog számunkra!

A mi találmányunkkal párhuzamosan a másik igazi nagy áttörést az ovi hozta meg. Ott egy évig nem volt hajlandó enni semmit. Szó szerint. Persze inni sem. A következő évben Gizi néni gondozta és ő nem tréfált. Kezét letette az asztalra, szájat kinyitni és tessék enni. Nemigen vitatkozott vele Balázs. Azt kértem és így is volt, ha tényleg nem esik jól neki, akkor ne erőltessék. De kiderült, hogy egy csomó étel finom. Először itt is a pépessel kezdték és szépen haladtak a szilárd darabos felé. Ott még bele is harapott az ételbe…

A válogatás a fentiekhez képest sokkal kisebb probléma, de fel tudja adni a leckét

Volt, hogy nyáron szinte csak joghurtot fogadott el. Gondoltam hívjuk gyümölcslevesnek és mindenki megnyugszik. Főleg én. Ha nagyon válogatott elővettem egy kis papírt és elkezdtem írni, hogy mit volt hajlandó megkóstolni a régi ételek közül. Első: paradicsomos tészta, második: rizsfelfújt. Ez már három a kedvenccel együtt. És apránként bővítettem, hetek alatt visszatértünk 6-8 féle ételig.

Odahúzta maga elé apa tányérját és abból evett, úgy, ahogy volt!

Ez az, amikor az örömtől könnybe lábad a szemem, vagy inkább ugrálok örömömben és felhívok mindenkit, hogy elmondjam: Balázs saját maga kíváncsi az új ételekre - kóstol, próbálkozik! Mindezt önszántából. És mindegy milyen tányérból, mindegy milyen evőeszközzel. Aki benne van, az tudja, hogy ez a felsőfok, a legfőbb cél.

A jutalom kérdése

Miután az a célom a mai napig, hogy legyen öröm az evés, ha nem kért valamit végképp, akkor nem kellett megennie. Vagy megeszi maga miatt, vagy ne egye. Az én kedvemért nem kell ennie (nagyon udvarias tud lenni), ha nem esik jól. Ezért a „jutalom” az volt mindig, ha újat evett, vagy darabosabbat, stb., hogy amíg jól esett neki addig kínáltam. Ha elég volt, kapott egy nagy „egészségedre” köszöntést és békén hagytam azzal az étellel. Ha éhes maradt rátértünk a kedvencre vagy a megszokottra. A csokit, nassot, sose fogadta el, mert nem is vesz kézzel semmi ételt a szájába.

Még mindig tanulunk enni

Kell még tanulni kézbe venni szilárd ételt és bele harapni egyedül; saját magunk enni pl. kanállal; választani ételt önszántunkból a kiflin kívül és a többi … 

Amíg idáig eljutottunk hosszú és döcögős út volt. Volt benne minden – öröm, kétségbeesés, szorongás, veszekedés azzal a pici gyerekkel és nagy dicséretek is. Egy a lényeg: mindig örülni kell minden apróságnak, mert nem mindegy, hogy a kudarc vagy a sikerélmény raktározódik bennünk, aminek birtokában tovább kell lépni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.