Úgy gondoltuk, hogy remek alkalom lenne egy mátrai túrán személyesen találkozni, beszélgetni egymással, így szervezünk egyet!

Hogyan kommunikáljuk a társadalom felé a gyerekünk fogyatékosságát?

Ez már nem csak a szülő általi elfogadásról szól – elfogadom a helyzetet és elmondom - hanem arról, hogy nem könnyű kiszámítani, hogyan fogadja a környezet a fogyatékosság tényét.

Mégis, nekem nagyon nehéz elképzelni, hogy nem mondom el a gyerekem fogyatékosságát. Mit mondanék, ha például valakin látom a kérdőjelet: Miért nem köszön vissza Balázs? Miért van nála étteremben telefon, ipad? Vagy meg is kérdezi: „Hogyan viselkedik ez a gyerek?” - Azzal a nem túl kedves intonációval, amit valószínűleg nem csak én utáltam hallani diagnózis előtt. Hogy ne is említsem azt, amikor a szememre vetették, hogy „súlyos nevelési gondok vannak” Balázsnál…

Mi tudjuk mi történt Balázzsal, és senki nem vitathatja el tőle, amit már megtanult. Ami másnak kevés, nekünk sok-sok érték és rengeteg munka!

Persze, hogy bámul, hiszen még nem látott ilyet

Ezzel a mondattal Koppány világította meg számomra a kívülállók egy jellegzetes hozzáállását. Nagyon találó és pont így megáll a helyén a mondat, ha tetszik a lelkünknek, ha nem. 

Az előző részekben láthattuk, hogy egy dolog azzal (meg)birkózni, hogy a gyermekünk valamilyen fogyatékossággal él, de emellett még folyamatosan tanuljuk azt is, hogyan boldoguljunk a környezetünk, tágabb értelemben a társadalom megítélésével: hogyan áll magához a fogyatékos személyhez és mi szülők hogyan érzékeljük és éljük meg a gyermekünk elfogadását vagy el nem fogadását.

Az elfogadás számunkra azt jelenti, hogy nem akarunk belőle más gyereket faragni, mint ami ő

 Amikor nyugalmasabb szakaszba lépett az életünk egy nap Koppánnyal egymásra néztünk és arra jöttünk rá, hogy nem is képzeltük el másként Balázst soha, mint amilyen ő teljességében. Pont úgy Balázs, ahogy ő van és kész. Szerintem ez a szeretet is.

Az első szembesülés

Balázs születése után kb. két héttel tudatosult bennem, hogy a koraszülés komoly fizikai sokk a gyereknek. Ebben a helyzetben a válasz arra a kérdésre, hogy mit fog ő majd tudni megtanulni: „bármit, az alig semmitől - a nagyon sokig tartó skálán” volt a válasz.