p1140771.JPG

Az Apple PECS IV+ alkalmazásáról – szerkesztői felületéről, alapbeállításairól - már korábban közzétettünk egy videót. Azóta birtokba is vettük Balázzsal, belaktuk saját lapokkal és képekkel, Balázs pedig rendszeresen használja. Ez a bejegyzés arról fog szólni, milyen sokoldalúan lehet használni ezt az alkalmazást, miközben a felhasználó – azaz Balázs – saját maga fedezi fel a lehetőségeit.

Kezdjük mindjárt egy videóval a használatról, amit egyedül modelleztem, mert egy spontán helyzetet viszonylag nehéz felvenni:

 

A PECS IV+ bevezetésének időzítése

Ez egy fontos kérdés, miután egy olyan eszközön igyekszünk bevezetni funkcionális használatot, ami korábban játékra és a youtube-on történő kötetlen szörfözésre szolgált. Az alapprobléma tehát megérteni, hogy az ipad nem csak játékra való, hanem kommunikációra is lehet használni. Ez nem ment elsőre, de akkor még a Niki Talk-al próbálkoztunk, aminek más a felülete a PECS könyvéhez képest.

Végül tavaly nyáron taktikusan a bagolyirtási nyaralásra időzítettem az alkalmazás megmutatását, mert ott nincs wifi. Igaz játszani sem akart Balázs az ipad-en, akkor inkább nem kell. Végül Grétát megkértem, ha játszik az ipad-en, Balázs mellett tegye, ami miatt előbb utóbb roppant kíváncsi lett Balázs – mégis csak az ő régi kedvencei kerültek elő . Egy idő után ezért elkérte tőle Balázs (na jó elvette, Grétának pedig jobb dolga is akadt) és újra felfedezte a játékait. Ekkor mutattam meg neki, hogy rátettük a PECS IV+-t. Mivel minden nagyon hasonló volt a fizikai PECS könyvéhez képest, azonnal belebukott. Főleg, hogy még ki is mondja a szavakat a program. Nagyon motivált lett és elkezdte felfedezni.

Eleinte még én is próbálgattam a szerkesztését. Nyaralás után a fizikai PECS könyvének megfelelően, annak pontos másaként beszerkesztettem rá minden oldalt és képet. Továbbra is kizárólag saját képeket használunk, mert beváltak. A PECS IV+ alkalmazás minden kezelői funkcióját és módját szinte azonnal megértette Balázs és rutinosan kezelte a továbbiakban.

A következőkben azokat fogom sorra venni, amire Balázs használja az ipad PECS IV+ alkalmazását és mi miért örülünk ennek a programnak.

 A fizikai PECS könyvvel megtanult kommunikáció általában

Pont arra használjuk mint, amit eddig a fizikai PECS könyvén megtanult Balázs. Annyi különbség van, hogy nem hozza oda nekem a gépet – annyira nem is örülnék, ha ezzel szaladgálna bárhol – hanem szólni szokott, amikor valamit mondana a segítségével.

Nagyon jól tudjuk gyakorolni rajta a mondatok alkotását. Gyorsan lehet megtalálni a szavakat, könnyű javítani a sorrenden és könnyű cserélgetni a szavakat, ha nem a megfelelő került elő. Ha egy szó a mondatban mégsem kell, egyszerűen vissza lehet dobni a csíkról, és az „megtalálja” a helyét, bármelyik lap is legyen megnyitva.

Szókincs bővítése spontán

A PECS IV+ egyik legjobb funkciója, hogy a mondatcsíkra kitett szavakat a program kiejti:

  1. ki lehet ejtetni egyetlen gombnyomással a teljes mondatot; vagy
  2. ki lehet ejtetni egyesével is a mondatcsíkon szereplő szavakat, amennyiben csak egy adott szóra koppintunk rá.

Így a teljes hosszában kiejtett mondat meghallgatáskor esetlegesen összefolyó szavakat ki tudja külön ejtetni, ezáltal pedig kihallani pontosan!

Nagyon sokat játszik vele Balázs: ráteszi a mondatcsíkra a szavakat és kiejteti a programmal. Végig, és egy-egy szót kiemelve. Ismétli újra és újra, ahányszor szükségesnek tartja, majd szól nekem, hogy hallgassam meg én is, és ismételjem az ipad-del. Egész sok szót szedett ez által magára Balázs. Ebből tanul, spontán! Nem kell melléülnöm, tudja egyedül irányítani, önálló lehet, amit nagyon élvez. Figyeli és pontosítja a saját kiejtését is.

Ennek hozománya, hogy kihallja az azonos szóalakokat és megmutatja nekem azokat kirakva a mondatcsíkra nagy büszkén, hogy nézzem mire jött rá: Mátrafüred-fürdik, vár (épület) – vár (várakozik) - város; Mátraházahaza – felfedezte, hogy ezek hasonló vagy azonos szóalakból jönnek.

Másik hozománya, hogy Annával megbeszéltük, hogy levesszük a ragokat a helyek neveiről.

Több okból is, de alapvetően indokolta ezt, hogy az ipad a szavakat egyféle alakban ejti ki, mégpedig nyilván a szerint, ami feliratot a kép mellé rendeltünk. Még a fizikai PECS-n korrigálhatom a felirathoz képest szóban, hogyan ragozom az alapszót a vonzatnak megfelelően (Szeretnék Mátraházára –Mátraházán voltam – és ez ment korábban Balázs fülébe tőlünk), addig az ipadon már nem, ami nyelvtanilag és megértés szempontjából sem szerencsés.

Az is kimondottan zavaró volt, hogy a ragozott szavakat hajlamos volt halandzsázni Balázs.

Szóval miután nagyon érdeklik Balázst a szavak kiejtései, úgy döntöttünk, akkor legalább az alapszavakat tanulja meg helyesen.

Miután átírtam neki minden helyet jelölő szót rag nélkülire, egyből feltűnt neki a hiány. Ami öröm számunkra, mert kihallja szóban, hogy van különbség. Ezt korábban is sejtettük. Egyre többször ezt gyakorolja is, ő maga is néha ragoz szóban, néha nem (egész jól). Nem tudom mennyire tudatos, de a kisgyerekek sem tudatosan tanulnak ragozni, hanem rájuk ragad. Ezt a talányt meghagyom későbbre. Így is nagyon ügyes. (Abban is különbséget tesz szóban, hogy pl. gitár-gitározik vagy a tárgy ragokat érzi általában.)


p1140772.JPG

Balázs igénye alapján a Pecs képek számának megugrása

Mivel evésnél is nála van az ipad (igen ott is), elkezdte kikeresni milyen ételt adok neki ebédre. Próbálta beazonosítani. Kiderült, hogy jó sok nincs rajta, ezért máris bajba kerültem, pótolni kellett sok-sok szót. Ugyanígy jártam azokkal a napirendi képekkel, amik nem voltak még a PECS könyvében, mondván úgysem tudja kérni őket. Ez így van, csak attól még érdeklődne felőlük, vagy mesélne róluk. Ez volt a helyzet az igékkel is – nehéz megmondani ki mit csinál, ha nincs hozzá kép és szó.

Végül jelentősen bővítettem neki a PECS könyvében (fizikai és ipad-en mindig ugyanaz) a szókincset minden területen: ételek, helyek, ruházat, igék, személyek, stb. Nagyon értékelte ezt a bővítést Balázs! Rögtön felfedez minden változást.

Ugyanez az igénye a fizikai PECS könyvvel nem volt meg. Sőt, ha abban bővítettem korábban, elég sok kép repült mondván: ok, hogy néha használnám, de attól még nem kell ide. A fizikai PECS könyvet valamiért nem szerette maga előtt tartani, mindig el kellett tenni a helyére, a polcra.

Biztosan itt lényeges, hogy előtte van mindig az ipad, kéznél van. És hogy hozzáadódik az a plusz, ami a szavak kiejtéséből adódik – egyre több mindent ért, kihall a gyakorlással. Rájön mire jó a beszéd, hogy milyen üzenetei vannak, és tudja, hogy az ipad ebben segíti őt. Mi pedig mindig megerősítjük.

 p1140769.JPG

Élménymegosztás - Az élménymegosztás nálunk főleg a mesélést jelenti: mit néz éppen újságban, ipadon, vagy hol volt, ami élmény volt neki. Kis emlékeztetővel a voltam kártyát is a hely mellé tudja tenni.

Közös programtervezés – Balázs nyár óta aktívan részt vesz a napi program kialakításában a szabadidőt illetően. Ez korábban a napirenddel történt, de miután az összes napirendi képe bekerült Balázsnak a PECS könyvébe – az is, amit ő nem tud kérni, viszont szeretné tudni, mikor lesz az adott program (kérdezhet valami felől), vagy éppen elmesélné hol voltunk (élménymegosztás) – átvette a PECS könyv is a programok megbeszélésének szerepét a napirend mellett. Nagyon kézre jött a PECS könyv ehhez, főleg nyaralásnál – ehhez jobban hozzáfért, mint a napirendi kártyákhoz (utóbbit mi kezeljük).

Nekünk ez a több célú használat simán megfér egymás mellett. Tudja Balázs, mit kérhet és mi az, amit nem. Így tanultuk a PECS-et használni a legelső időktől.

Gyakoroljuk a beszélgetést

Az élménymegosztás és a közös programtervezés már tulajdonképpen beszélgetések képpel, komoly oda-vissza irányuló közlések/kérdések és válaszok. Ezeknek a gyakorlásában az a könnyebbség a PECS IV+ alkalmazással, hogy sokkal gyorsabb a mondatok kirakása – könnyebb megtalálni a szavakat és a mondatcsíkra ráhúzni, vagy helyretenni, mint a fizikai PECS-n.

Ha kérdezgetne, hogy pl. hova megyünk délelőtt, akkor gyorsan tud váltani a képek között: egyiket kiteszi, nem talált-visszadobja a helyére, jöhet a következő kép, stb. Én is odateszem, amit én terveztem és végül megegyezünk pl. rendben, hogy Mátrafüredre megyünk, de nem akarok erdőben kirándulni, csak sétálni Füreden. Ez így nagy könnyebbség mindenkinek.

 p1140773.JPG

A nagyszülők kimondottan örültek a PECS IV+-nak

Ezt nagy meglepetés volt nekem is megtapasztalni. Azzal értünk haza, amikor a nagyszülőkre bíztuk a gyerekeket -, hogy „Képzeljük, Balázs ezt és ezt rakta ki nekik az ipad-en. Értjük mit szeretne!”

Gondolná az ember, de hát ezt a fizikai PECS könyvén is mutatta, de mégis nagy a különbség. Pusztán az életszerűsége – a szóban kimondott kérés az ipad által – az ő figyelmüket is bevonzotta, sokkal jobban, mint a képek. Ez érvényes a nem családtagokra is. Talán szemüveg nélkül sokszor el sem tudják olvasni, mi van odaírva a nyomtatott PECS képekre. Az idegenek pedig nem is jönnek rá eleinte, hogy a mondatcsíkra tett képre, amit Balázs átad nekik, valami van írva és azt el kellene olvasni, mert az nekik mond valamit. Épp fordítva, mint az autizmusban érintett gyerekek vannak a mi kommunikációnkkal…

Szóval ez az alkalmazás áthidalja ezeket a nehézségeket. Balázst pedig nagyon motiválja, hogy sok-sok pozitív visszajelzést kap minden próbálkozására. Úgy gondolom, ha egy nem beszélő gyerek beszélni tudna, akkor azt mondaná, hogy neki is ugyanannyi mondanivalója van, mint nekünk, segítsünk neki ebben. Nagyon hálásak érte. A PECS IV+ alkalmazás a fizikai PECS könyv rutinszerű használatának megalapozása után egy nagyon vonzó, a beszédre és beszédértésre sokoldalúan motiváló program. Érdemes volt beruházni rá.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aprolepesek.blog.hu/api/trackback/id/tr8112098861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása