Először is kell hozzá egy gyermek, aki állandóan nő, gyarapszik, nehezedik. Némi erős hát, vagy mifene (már ha háton cipeled) és egy gyerekhordozó céleszköz. Az első kettő mondhatni adottság, most részletezzük inkább a gyerekhordozókat.

Kendő: nagyon klassz látvány, amikor egy anyuka kendőben hordozza gyermekét (apukáknál is működik). Van belőlük rugalmas, és valamivel erősebb, szövött anyagú. Előbbi újszülött kortól 5-6 kg-ig tökéletes, de utána nyúlik. Utóbbi a csomózási technikák növekedésével évekig használható. Figyelni kell viszont, hogy kellő hosszúságú legyen a kendő, mert kínkeserves lesz a kötözés. És persze gyakorlat kell a babához illeszkedő kellő szorosság megtalálásához. A babák nagyon jól érzik benne magukat (ortopédiailag is rendben), a szülőknek is nagyon jó érzés. Nyáron számolni kell az összeizzadással (már aki izzadós).

ágasvár2.jpg

Kenguru: aki egy idő után megunja az állandó kötözést, annak ajánlható a kenguru. Nekünk egy csatos verziónk volt, amit pillanatok alatt fel-le lehetett venni, és a gyereket meg ki-be pakolni. Praktikus és kényelmes, befelé és kifelé is berakható a gyermek, bár hamar kinövik, és bizonyos méretnél már csak úgy lóg a gyerkőc lába, ami nem olyan jó.

kenguru.jpg

Háti hordozók: Túraboltok kínálatában találhatóak a vázas, hátizsákhoz hasonló gyerekhordozók. Pihe-puha párnázással, sok rekesszel, ahová lehet pakolni, cumitartóval, és még a kedvenc játékmacit is könnyedén rá lehet kötözni, csak, hogy a japán turisták találjanak fotótémát. Hátárnya az ára mellett, hogy a gyerkőc súlypontja nagyon hátra kerül, és bizony, egy tartós túra után, a pihe-puha párnázás ellenére nagyon nyomja a vállamat. Lehet, bennem van a hiba, hogy több órát is a hátamon cipeltem, de aki egy kiadósat akar túrázni, annak muszáj. Itt nem áll fenn az összeizzadás lehetősége, itt csak a cipekedő izzad. Ha már stabilan ül a gyerek, onnantól akár 20 kg-ig is használhatóak. Na ehhez kell az erős hát! Célszerű egy napvédő tetőt is beszerezni hozzá, pláne, ha magashegyi (értsd, fahatár feletti) túrákat tervezünk. A gyermek, ha elaludna, érdemes a fejét kitámasztani.

hátihordozó.jpg

A háti hordozók alternatívája, az én kedvencem, a Lilliputi csatos hordozó. Igaz ebbe nem lehet pakolászni, és összeizzadunk, de mégis nagyobb súlyú gyermeknél (akár 20 kg-ig) a hátizsákos verziónál lényegesen kényelmesebb. Ortopédiailag is rendben. Előnye, hogy elöl és hátul is egyaránt hordható.

liliputi.jpg

Számtalan hordozó kering még a piacon, de amelyekről szó volt, mindegyiket használtuk, és most a kendő, majd a Lilliputi csatos hordozó mellett maradtunk. Nyilván, ahogy nő a gyerek, úgy igazodunk hozzá. Természetes, ha elsőre nem tetszik a gyereknek az új hordozó. Meg kell szokni. Nekünk ezzel nem volt gond, most már bármelyikben végigalusszák a túrát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aprolepesek.blog.hu/api/trackback/id/tr156594931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása