Éppen most jön az az időszak, amikor a garázsban maradnak a biciklik. De jövőre újra nekivágunk, és folytatjuk a tanulást. Addig is a tapasztalataink.

Balázs nagymozgása finoman szólva még nem állt össze. Ennek ellenére, már csak az élmény miatt is, elkezdtük tanítani biciklizni. A Maci oviból kaptunk egy stabil, háromkerekű, örökhajtós biciklit. Mindegyik jelző fontos. A bringa itt-ott kattogott, nyekergett, úgyhogy egy kis felújításon esett át. Apósom, Tivadar volt a szervizes és bringaedző is egyben. A stabilitást nem kell részleteznem miért fontos. Ennek egyik záloga a három kerék. Az örökhajtós verzió számunkra azért lényeges, hogy Balázs ráérezzen a pedálozás mozgására. Persze ehhez a pedálra tettünk egy szíjat, amivel rögzítettük a lábát, mint az igazi pályakerékpárosoknak. Sisak... nos azzal még adósok vagyunk. További harcokat kell vívnunk, hogy a fején elviselje.

P1120038.jpg

Tapasztalatok: Szerencsére a kedvenc játszóterünk körül jól lehet körözni, szinte forgalommentes az út. A pedálozás mozdulatát direktbe kell tanítani Balázzsal, ezért jó, hogy örökhajtós a ketyere. Kezdetben passzívan körözött a lába, de néhány alkalom után már képes volt síkon és enyhe lejtőn erőkifejtésre. Volt, hogy már az álló biciklit is elindította. Apró dolgok, de nekünk ez a tempónk. Mindent le kell bontani a legelemibb részekre. Kormányzás. Nos ott még nagy szerepe van az esetlegességnek, bár valamiért, érdekes módon, mindig sikerült a szegélykőnek nekimenni, ami Balázsnál nagy derültséget okozott. Dodgem érzés. Gréta is hamar rákapott a potyázásra, így egy kész, közös tevékenység lett a biciklizésből. Alkalmanként néhány kört mentünk, amíg volt kedve.

Jövőre folytatjuk! Reszkess Gyöngyös! 

P1120035.JPG

 

P1120031.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://aprolepesek.blog.hu/api/trackback/id/tr886767367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása