Ez Gréta nyári élménybeszámolójának visszatérő mondata. De ne szaladjunk ennyire előre. Már tavaly a Schneebergen elhatároztam, hogy idén hegyek közt fogunk nyaralni. Spóroltunk, terveztük, és megvalósítottuk.

Hogy mi vár a hegyek közt? Egy máshoz nem fogható, felszabadult érzés, amikor szárnyalsz... Ezt kerestük és találatuk! Anitával ezt jól ismerjük és ezt szeretnénk a gyerekeinknek is átadni, beléjük nevelni.

Tervezés

Balázs miatt is, alaposan összeállítottam egy tervet. A stájerországi Ramsautól nem messze, 1200 m-en a Dachstein Kempingbe foglaltam 6 éjszakára sátorhelyet. Fejben összeállítottam a programot, hogy melyik nap merre megyünk, és ennek megfelelően képeket gyűjtöttem és napirendi kártyákat nyomtattam. Csak az előző hét végén néztem időjárást, és megnyugodtam, mert rossz idő esetén rögtönözni kellet volna. Valójában a helyiek szerint soha nem tapasztalt meleg idő fogadott minket, 30 fokos meleggel.

Utazás

Balázs nagyon szeret utazni. Korai indulással elértük, hogy a lányok még visszaaludjanak, így lehetett haladni. Ha Gréta unta magát, elkezdte Jankát piszkálni, amiből lett nagy hangzavar. Na, ekkor tartottunk rövid pihenőt. A hosszabbat meg nagyjából félúton, Semmering környékén. A teljes táv pont 600 km volt, megállásokkal 8 óra. Fárasztó, de állítom, hogy Balázs bírta a legjobban.

Első nap

Irány a Rittisberg! Ramsau felett emelkedő hegy, számos programmal, látnivalóval. Terv szerint fellifteztünk volna, de csak ott szembesültem, hogy hétfő-kedd nem megy a lift. Így hirtelen módosítunk, és gyalog vágunk neki a gyerekeknek kialakított Märchenwegnek. Ez egy egyébként unalmas makadám út lenne, 3,5 km-en keresztül, ha nem lennének 30 méterenként mesefigurák, néhol házikók, mesélő dobozok, pihenők... Ha pedig teljesíti a gyerkőc, a fenti Hüttében kap érte gumicukrot! Janka a hátamon, és Gréta is többnyire a nyakamban. Balázst mintha dróton húznák... Hét kecskegida, Piroska és a farkas, Hófehérke... csupa ismerős figura. A Rittisstadt nevű háznál gyönyörű kilátás fogad a Dachstein déli falára. Igazi Hütte hangulat. Ebéd és játszóterezés után bevállaljuk a mezítlábas parkot... Őszintén? 80%-a rohadtul fáj, várom már a végét. Visszafelé hamar letotyogunk, így az első napra tervezett könnyű lötyögésből egy 7 km-es túra lett. A tikkasztó hőség elől délután a Filzmoos feletti Almseehez megyünk. Idilli kis tó, körbe hegyekkel, kolompoló tehénkékkel... Szárnyalunk...

2. nap

Egész nyaralásban egy fix időpont volt, a 9-órás dachsteini lift! Még itthon foglaltam helyet. Fél 9-kor már a felső parkoló tele! "Hú mi van itt, még jó, hogy van helyünk. Öltözködés, jegyvásárlás, és indulás. A kabinok kicserélődtek, csupa üveg falai csodás kilátást adnak. Balázs is élvezi, fejét az üvegre nyomva bámulja a mélységet.

Sajnos hamar megérkezünk a 2700 m-es hegyállomásra. Itt kellemes hideg (kb. 10 fok) fogad. Újabb öltözködés, és nekimegyünk a várva-várt függőhídnak. Nem is inog...

A "lépcső a semmibe" kilátóteraszra kicsit várni kell, de letrappolok a gyerekekkel, és vidáman bámulok bele a kb. 400 m-es mélységbe. Nagyon ki van találva!

Innen a jégpalotába megyünk, ahol csodás jégszobrok fogadnak. A gleccsernek ez a része egy speciális textíliával van takarva, különben annyira leolvadt volna már, hogy nem volna hová bemenni. Jégkirálynő trónszéke, jegesmedve, hegyi kristályok... Tényleg élmény, na. Itt volt kifaragva egy óriás hátsója, aki éppen beszorult egy lyukba. Innen származik Gréta fent emlegetett beszámolója.

Kiérve teszünk egy kis gleccsersétát, de 10-kor már annyira folyik az egész, hogy a jégkásától kezdett beázni a bakancsunk. Gyerekkoromban itt még nyáron síeltünk... A felső állomáson ebédelünk, majd némi nézelődés után leliftezünk. Sok volt még a napból, így a terv szerint elindulunk a Südwandhütte felé vezető ösvényen, 3-ból 2 síró gyerekkel. Na azért ezek kemény kihívások, de szerencsére hamar rendeződik a helyzet. Nem kis nosztalgiát érzünk, hiszen Anitával már jártunk erre egy Klettersteig túra keretében. Nehéz leírni. Szóval felérsz, leülsz, kérsz valamit enni, inni, és bámulod a csodaszép tájat... Valójában ennyi, de mégis, ennél sokkal több.

Persze előtte történt egy nagy vis major, ami hirtelen megremegtette a további nyaralást. Elhagytuk Balázs mobil napirendjét. Egy kis fotóalbum, amiben mutogatjuk, hogy mikor hová megyünk. Ez neki és nekünk is nagyon fontos, enélkül iszonyú konfliktusok alakulhatnak ki. Szóval gyomorgörcs be, Anita már indulna vissza érte, amikor egy hölgy kezében meglátom az albumot... Hú, de megkönnyebbülünk. Legelésző bocik közt térünk vissza a parkolóhoz. Gréta végig jön a kb. 3 km-es úton, így jutalmul kap egy kis kolompot. Este a csengetésére alszik el.

3. nap

Az első 2 nap szokatlan a gyerekeknek és nekünk is, némi feszültséggel, idegeskedéssel tarkítva. Később ez szépen elsimult. Balázs is megértette, hogy nem csak 1 napra jöttünk. Anita gyorsan rajzolt egy heti rendet, és esténként akkurátusan húzták ki a napokat. Harmadik nap a pihenésé, azaz nem túrázunk csak várost nézünk! A régóta dédelgetett Halstattba vezet utunk.

Gréta útközben végig nyavalyog, hogy meleg tejet kér... Grrrrr. A kényelmes indulásból az lett, hogy 11 után értünk oda. A várostól szűk 2 km-re lévő parkolóban volt már csak hely. Kissé megijedünk, hogy mégis lesz egy kis gyaloglás mára, de az ott várakozó taxi ingyen bevisz minket a belvárosba (vissza is hozott, persze a parkoló fizetős). Ez meghozza a kedvünket, és első utunk egy étterembe vezet. Itt a meleg tej, pechünkre habosított... Élvezzük a tópartot, a darazsakat és a hosszú várakozást kevésbé. A kemping recepciós mondta, hogy Halstatt tele van kínai turistával. Valóban, olyannyira, hogy már több bolt is kínai feliratokkal van tarkítva. Érdekes, bár minket különösebben nem zavar. Körbejárjuk a város, benézünk a templomba, és a városi múzeumba. Na így kell egy helytörténeti kiállítást összerakni! A 3D-s film Balázst is leköti, igaz, szemüveg nélkül számára élvezetesebb. Sajnos már esélytelen a Krippensteinre felliftezni, így az a program kimarad. Van miért visszatérni!

4. nap

Kinéztem egy izgalmasnak ígérkező túrát, ami a Silberkarklamm nevű, vízesésekkel tarkított szurdokon keresztül vezet. Reggel már tele itt is a parkoló. Hiába na, ide túrázni jönnek az emberek. A völgy bejáratánál egy kis bódé, 3 euró felnőtt, 1,5 euró gyerek az élmény ára. Sokan Klettersteig cuccban, hamar felkerül ez a lehetőség is a bakancslistánkra. Nagy hanggal zúgó patak és a lépcsők, hidak nem tetszenek Balázsnak. Végig nyavalyog... Pedig csodaszép, Gréta nagyon élvezi és én is, csak, hát Balázs...

Kiérve a völgyből, egy katlanba már Balázs is megnyugszik és felveszi a szokásos gyalogtempóját. Innen nem messze van a "barna ház", a Silberkar Hütte.

Jaj, már megint ez a hütte hangulat. Iszonyú finom, házi sajttal megszórt, kissé odasütött Käsenodelt eszünk. Minden csodás.

Visszafelé másik úton megyünk, ami meredek hegyoldalban oldalaz, hogy ezután meredeken ereszkedjen vissza a parkolóhoz. Izgalmas, de Balázs és Gréta nagyon ügyesen veszik az akadályokat. Jutalmuk egy kis havasi gyopáros kulcstartó!

5. nap

Erre a napra valójában nem volt konkrét tervem, azaz az első napi Almsee, ahol már jártunk. Így kitaláljuk, hogy a 14 eurós útdíjat bevállalva, ismét felmegyünk a Dachsteinstrassén, és ott fogunk kirándulni. (Ha liftezel, akkor ingyenes az út.). Rövid kis túra. Az elején ismét elhagyjuk a mobil napirendi fotóalbumot. Anita visszafut érte. Már megint az a fránya kiesős zseb! Ismét csodás alpesi tájakon vezet utunk, az Austriahüttéhez.

Alig találkozunk emberrel, igaz még korán van. Előrehozott ebéd után megnézzük az alagsorban a kis hegymászó kiállítást. Elfogult vagyok, de nagyon tetszik. Innen egy kis hegygerincre felmegyünk, ahonnan talán a legpompásabb panorámát kapjuk a Dachsteinről.

Tovább a Brandalm felé. Gyönyörű kis kápolna mellett egy igazán szép emlékművet találunk. A Dachstein régióban elhunyt hegymászóknak állít emléket egy vaskönyv, melynek lapjaira gravírozzák a neveket.

A ház mellett a gyerekeknek egy kicsinyített hütte szolgál játszóparadicsomként. Csúszda, alagút, hinta... Minden van. Na meg végtelen pancsolás a vályúban. Janka annyira belejön, hogy két garnitúra ruhát is cserélünk rajta.

Már csak az élmény kedvéért, de itt is eszünk. Innen rövid kis út pont a parkolónkhoz vezet. Igazán szép kis kirándulás volt.

Sajnos már csak a pakolás és a hazaút maradt. Hajnalban elér az eső minket, nehogy már szárazon csomagolhassuk el a sátrat. Összességében csodálatos nyaralás volt. Sóvárogva gondolok vissza rá. A kezdeti nehézségek után mindenki nagyon élvezte. Persze előtte csak egy estét sátoroztunk, de ügyesen belerázódtak a gyerekek. Működik!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.