2014-07-04_07_26_28.jpg

Feltettük. Ahogy kell. Hogy miről is van szó? Az I-ről, meg a pontról. Pontosabban arról, hogy hosszú évek után eljutottunk oda, hogy Balázst leültetem az asztalhoz és önállóan eszik!

Írtunk már az étkezési nehézségekről és valahogy nem volt meg a vége. Persze most sincs meg teljesen, de a történet szempontjából mérföldkőhöz értünk.

Történt ugyanis, hogy eljutottunk oda, hogy Balázs megmarkolta a teli kanalat, betúrta a szájába, majd visszatette a tányérba. Egy fázis hiányzott csak a teljes önállósághoz, hogy magától megmerítse a kanalat. Megelégeltem, hogy már egy éve, egy helyben topogunk. Először ferdén beleraktam a kanalat a kajába (nem leves!), Balázs megmarkolta és felvette, több-kevesebb sikerrel maradt rajta valami. Majd próbálkoztunk, hogy megfogva a kezét együtt merítettünk. Eleinte nem tetszett neki, hogy nem én merítettem meg a kanalat, ahogy megszokta. De pár nap alatt eljutottunk oda, hogy 2-3 alkalommal már önállóan merített. Majd nem túráztatva a türelmét, a többit én varázsoltam a kanálra. Nem is mondom mekkora ujjongás tört ki belőlünk, nem győztük dicsérni. Egy hét alatt eljutottunk oda, hogy leültem mellé és láss csodát, önállóan kanalazott. Milyen egyszerű, nem? Kb. három éves folyamat végére tettünk pontot. Vagy az I-re? Tökmindegy. Önállóan eszik és kész.

Fotó: Keresztesi Balázs

komment

Címkék: etetés

A bejegyzés trackback címe:

https://aprolepesek.blog.hu/api/trackback/id/tr897442046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása